MKKSZ
 

 

Kajakos Tanmedencét Építünk!

 

A medenceépítés története:

1. Megszületett az ötlet.

Vagy mégse? 2009 nyarán pályázati lehetőség volt sportlétesítmény bővítésre, felújításra úgy gondoltam ezt nem hagyhatjuk ki! A lehetőség kb. 5 millió forint képében állt rendelkezésre, már csak ki kellett találni, mit kezdjünk ennyi pénzel. Mindenre kevés, kis dolgokra meg sok. Kitaláltunk egy merészet, építsünk belőle tanmedencét. Hogyan? Ez lett a nagy kérdés. Mennyiből lehetne ezt kihozni? Az első számítások szerint 5 millió erre nagyon kevés. Nem adtam fel! Kedves barátom Ballabás Atilla tervezővel összedugtuk a fejünket és kitaláltunk egy jónak tűnő koncepciót az építésre.
Mi kell egy jó tanmedencéhez? (most már tudom, hogy nagyon sok minden, akkor még ezt nem gondoltam)
Először is egy jó terv, ebben volt segítségünkre Attila és a DA-Plan kft. nem utolsósorban Szilágyi Márta okl. építész és Hertz István építész statikus. A medence mintáját a Tatai Hody Sport egyesület medencéje adta, ahová már évek óta járunk evezni a kisebb nagyobb gyermek korosztályokkal, köszönet érte Császár Attila szakosztályvezetőnek. A medence csak az alap kell fölé egy épület is, meg a hely ahová építjük. A helyet sikerült megtalálnunk, a csónakház keleti oldala, a tornaterem és a röpipálya közötti terület ideálisnak tűnt erre. Az épületet a lehető legegyszerűbbre, gyorsan megépíthető, de mégis nagyon jó hőszigetelő könnyűszerkezetesre szerettem volna készíttetni.
Ekkor azt gondoltam minden sínen van, a dolog egyszerű: engedélyezési terv, pályázat megírása, nyerünk, építési engedély, gyorsan megépítjük aztán hurrá!

2. Engedélyezési terv, pályázat.

Az ember azt gondolja, van egy tervező barátja, aki lerajzolja gyorsan, amit kitaláltunk beadjuk, azt kész is van. De hát ugye van az építési hatóság, a tűzoltóság, az ÁNTSZ, az épület tulajdonosa (a Zoltek), a statikai szakvélemény, a szennyvíz befogadási nyilatkozat és még ki tudja mi minden, aminek mindnek meg kell lenni, hogy egy épületet felépítsünk. Szerencsére, a pályázat beadásához ezeknek csak egy része kellet, így a pályázatot időre sikerült összehozni, még a tulajdonos Rumy Zsolt hozzájárulását is sikeresen meg tudtuk szerezni. Elkészült a pályázat, vagy száz oldal, minden féle nyilatkozat, leírás, pénzügyi terv, számítás, miből mennyit mennyiért akarunk beépíteni stb. Be is tudtam adni időre, habár az Amerikából szükséges tulajdonosi hozzájárulást csak a hiánypótlásban tudtuk megküldeni. Most 2009 októberében járunk. Aztán vártunk, vártunk. Már el is felejtettük, hogy valamire pályáztunk.
2010 augusztus elsején az országos bajnokságon, Sukorón szurkolunk a gyerekeknek, amikor megcsörrent a mobilom. Nyertünk! Megvan mindkét pályázat támogatása. (A másik a két kajakos ergométer volt amit azóta sokat és sokszor használunk.)

3. Építés

A pályázat, amit megnyertünk utófinanszírozásos, így először meg kellett valahogy teremteni az építés megkezdésének pénzügyi hátterét, valamint találni kellett vállalkozókat is. Az építés megkezdéséhez a pénzügyi hátteret a 2011-es támogatásokból sikerült elég jól összerakni. Az építési engedélyt is megkértük, miután az összes szakhatóság, illetékes ember az áldását adta rá. Szerencsére vállalkozókat is sikerült találnunk, akik a jó minőségi munkájuk mellé a gyorsaság is párosult.
Mire minden összeállt, az építés is sürgőssé vált, ugyanis az építési engedélyt, amihez az „első kapavágást” lehet kötni csak 2011. október 22.-én kaptuk kézhez. Szerencsére az őszi időjárás kedvezett nekünk, és nagyon hamar, kiástuk az alapot, beletettük a szükséges vasalást, betont, kiástuk a medence helyét, lebetonoztuk az alját, közben szigeteltünk, fóliáztunk, csatornát és szervizaknát építettünk és vártuk, hogy a hőn áhított szép medencénk elkészüljön.
Pontosan egy hónapra rá, hogy megtörtént az első kapavágás megérkezett Esztergomból, a fél táti utat elfoglalva, villogó autós kísérettel, amire régen vágytunk, a sajátunk, a mi medencénk. Szép volt, kék színű, formás, nyolc méter hosszú, négy méter széles, egy méter mély műanyag és a miénk.
Daru emelte be a helyére, nagyon jól mutatott a gödörben. Szigetelés, elfolyók, befúvók elkészítése utána betonozás is gyorsan elkészült körülötte.
Az épület vasszerkezetének szerelését december közepére sikerült elkészíteni, dacolva a hideggel, esővel, ami sajnos a szerelők dolgát nem nagyon könnyítette meg. Szerencsére, a zord téli időjárás nem tudta sokáig megkeseríteni az építőink dolgát, ugyanis a tető és a falak elkészülte után, az épületen belül már a finom melegben folyhatott a serény munka.
A gipszkarton falak elkészülte után, február elején, már a csempézés, és a burkolólapok lerakása folyik.

Terveink szerint még az idei szezonban, heteken belül, ki is tudjuk próbálni új szerzeményünket, a Zoltek Kajak Tanmedencét.

Minden építőnek, segítőnek, vállalkozónak szeretném megköszönni a sok kajakos gyermek, a jövő olimpikonjai nevében, a sok és áldozatkész munkát, amivel segítették azt, hogy ez a kiváló edzési lehetőség létre tudott jönni itt Nyergesújfalun.

Ahonnan a pénzt fogjuk kapni: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Leader pályázata
Tervezők: Da-Plan Kft. Ballabás Attila, Ballabás Bernadett, Szilágyi Márta, Hertz István.
Építők: Stada-Bau Kft, Czimler Kft, Idomacél Kft, Lábatlani Vasbetonipari Zrt, Gyüép Kft, Aqua Gran Kft, Reményi Károly, Flex-Automatika Kft, Borosházi Bt, GKM Ablak Ép Kft, Treffer APR Kft.
Segítőink: Zoltek Zrt, Prenker Kft, a szülők: Kozma Attila, Jámbor Zoltán, Kiss Zsolt, Fekete Zoltán, Bogár György és a gyerekek.

kép

2012.02.16.       

Gurgulits Mihály
Zoltek SE. Szakosztályvezető

képek